A VOSZ Heves Vármegyei Elnök
szakmai beszámolója a 2025. évi tevékenységről,
valamint 2021-2025. évi ciklus eseményeinek összefoglalója
kivonat
összeállította: Ábry Zoltán, Heves Vármegyei Elnök
Az előző elnök (Micski Marianna) lemondásával a TKGY Alapszabály szerint 2025.05.16. napján választott meg Vármegyei Elnöknek, mellyel együtt a mandátumom az eredeti ciklusidő végéig, azaz 2026. márciusáig, az országos tisztújító sorozat hevesi állomásáig tart. A hátralévő egy év első fele a vármegyei szervezet állapotának felmérésével, valamint a cselekvési terv megtervezésével telt. Az akcióterv tényleges végrehajtására a ciklusidőből fennmaradó 6 hónap állt rendelkezésre.
A cselekvési terv egy 2025.06.29. napján kelt munkatervben került írásban összefoglalásra, mely a (3 főre csökkent) vármegyei elnökségnek megküldésre került, azt szóban is megvitattuk, és annak végrehajtását elfogadták. A munka annak a munkatervnek megfelelően el is kezdődött, a csökkent létszám a lendületet nem vetette vissza, sőt a döntéshozatalt és cselekvést jelentősen felgyorsította. Ennek köszönhetően igen aktív és eredményes 6 hónapot vittünk végig.
A jóváhagyott munkaterv lényegi elemeinek összefoglalója:
- fő célként az 1000 fős megyei tagságot jelöli meg,
- a tevékenység fő irányvonala egy sokkal látványosabb jelenlét, amely tudatos tartalommarketing bevezetésével valósul meg, a meglévő tartalomra alapozva,
- stratégiai fontosságú, hogy a könyvelői szektort magunk köré kell szervezni,
- rendezvények: VOSZ Páholy folytatása, Számviteli Szalon létrehozása, Szakmai Kávéházak, Vármegyei PRIMA Díjak és Év Vállalkozója Díjak átadása, Vállalkozói megyebál
A megválasztásomat követően első körben találkoztam az elnökség összes tagjával és megkérdeztem, hogy szeretnék-e az új felállásban is betölteni a tisztségüket, és munkát végezni a szervezet érdekében. Az elnökség 3 tagja lemondott a pozíciójáról, így 3 fővel maradtunk tisztségben.
Szintén a nyár elején találkoztam a januárban felvett Vállalkozásfejlesztési Tanácsadóval, akivel meghatároztuk a közös munka alapjait és irányait. Objektív meglátásom szerint – és amint azt a későbbi események igazolták is - sikerült egy jó színvonalú kapcsolatot kialakítani vele, ugyanakkor a tanácsadó által önállóan elért eredményein a későbbiekben javítani szükséges.
A nyári hónapok alatt az elfogadott akcióterv végrehajtásának előkészítése folyt. Ennek keretén belül személyes találkozón megegyezés született az együttműködésről a Vármegyei NAV-al, a Kormányhivatal Foglalkoztatásügyi Osztályával arról, hogy a rendezvényeinkre a kért témában előadót biztosítanak, valamint utóbbi hivatalnál mi is előadhatunk a kezdő vállalkozásokat felkészítő tanfolyamon, mellyel két alkalommal éltünk is. A gyöngyösi MME vezetőségével szintén személyes találkozón állapodtunk meg abban, hogy gyakrabban és szervezett létszámmal veszünk részt a rendezvényeiken (pl.: juniális), és ezt Tőlük is szívesen vesszük.
A TARTALOMMARKETING
Az új hírlevél mint a tartalommarketing fő eleme
Az elfogadott munkatervnek megfelelően a korábban hiányzó tartalommarketing tevékenységbe fogtunk, melynek eredményeképpen létrehoztuk a két heti rendszerességű, emailen megküldött Heves Vármegyei hírlevelet. Ezt, mint vármegyei elnök magam szerkesztem, és monitorozom a statisztikáit. Azok alapján egyértelműen kijelenthető, hogy kiemelkedően jó fogadtatása van ennek a hírközlési formának, mely a kezdeti 1-2 újramegnyitást követően több esetben 15-30 újramegnyitási mutatónál járnak, 80% feletti olvasottságnál, és 5-6% közötti kattintási aránnyal. Ezek mind iparág feletti mutatók, egyben a VOSZ teljes hálózatának legeredményesebb hírlevele (jelentem ki magabiztosan, miután tájékozódtam).
A tartalomstratégia további elemei voltak az év vállalkozóiról, VOSZ tagokról szóló újságcikkek megíratása és publikálása, azok visszhangzása a social médiában, hirdetéssel megtámogatva.
ESEMÉNYEK, RENDEZVÉNYEK
A Számviteli Szalon
A könyvelői, mint stratégiai fontosságú szektor, partneri megnyeréséhez első lépésben tárgyalást kezdeményeztem az MSZSZE Vármegyei Elnök asszonyával (Bacsa Jánosné Erika), mely megkeresésem és ismertetett terveim kedvező fogadtatásra találtak. A közöttünk lévő egyezség lényege, hogy az MSZSZE a szakmai reputációját hozza be, mi pedig a szervezést és a költségoldalt álljuk. A találkozót követően együttműködési megállapodást szövegeztünk – melyet jogilag a VOSZ központ lektorált – és 2025.11.13-án sajtónyilvános esemény keretén belül alá is írtunk az 1. Számviteli Szalonon a Hotel Unicornisban. A rendezvény egy hónapon belül folytatást kapott, mellyel megerősítettük a pozíciónkat a könyvelőknél és megalapoztuk a 2026. évi folytatást. A korábban a hatóságokkal folytatott megállapodást az előadókkal kapcsolatosan ezeken az eseményeken valóra is tudtuk váltani. A Számviteli Szalonnal kapcsolatosan több újságcikk és TV szereplés is született.
A Vármegyei PRIMA Díj és Év Vállalkozója Díjak átadása
Már-már kötelező gyakorlat minden évben a két díjátadás ünnepélyes gálavacsorájának megszervezése. Mint elnök, én vállaltam magamra ennek a projektnek a vezetését, a gyakorlatban ez különösebb kihívást nem jelentett. A két elnökségi tag támogatás toborzó munkáját kell mindenképpen kiemelnem, melyek jelentősen hozzájárultak a rendezvény színvonalas lebonyolításához. A VOSZ Központ részéről mint választott vezető tisztségviselő Ádám Imre társelnök úr látogatott el hozzánk, a tisztségviselők közül jelen volt még Lőrincze Péter címzetes társelnök úr is. A vármegyei elnökség tagjai (3 fő) szintén mind jelen voltak.
A gálaest a tőlünk megszokott színvonalon zajlott le, odafigyelve a vendégeket meg nem terhelő időkeretre. A rendezvény műfajt mindig jellemző apróbb bakiktól eltekintve mindenki elégedett volt a gálával, és a díszítés visszatért a régi szépségéhez (a standard esküvői díszlet helyett, a PRIMA arculatos elemek jelentek meg újra), emelve a gála fényét. Ki kell emelnem a Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó áldozatos és precíz munkáját a rendezvény lebonyolítása során, mellyel hozzájárult a zökkenőmentes lefolyáshoz.
Mindent egybevéve kijelenthető, hogy a gálaest 2025. évben is méltón képviselte a Demjáni örökséget.
VOSZ Páholy
A VOSZ Páholy alapötlete bár tőlem származik, az elődöm szívén viselte a program sorsát, és sűrű rendszerességgel meg is szervezte azt, színvonalas előadókat hozva el a közönségnek. Hozzá tartozik ugyanakkor az igazsághoz, hogy a VOSZ Páholyok működéséhez szükséges forrást teljes egészében a 2023-2024. évben ki nem használt Vállalkozásfejlesztési Iroda projekt létrehozására szánt pénzügyi keret terhére teremtette elő. Amint az 2024. év végére kimerült, sajnos nem tudta rentábilisan üzemeltetni a VOSZ Páholyt, és a lemondását követően, a korábbi forrás elapadtával – újra kellett pozícionálni az egyébként népszerű VOSZ Páholyt. A 2025. évben odáig jutottunk, hogy az esemény nem önmagában áll, hanem egy másik rendezvény, vagy szakmai eseménysorozat záró akkordjaként, egyfajta megkoronázásaképpen állítottuk be.
Az elnökváltást követően még egy alkalommal szerveztük meg a VOSZ Páholyt – decemberben – melyre meghívtuk a korábbi résztvevőket is. A közönség egyharmada a régi látogatókból állt – felfoghatjuk kemény magnak – a további kétharmad pedig az új érdeklődőkből állt. Ebből következik, hogy a program továbbra is népszerű és csábító, alkalmas felület arra, hogy az új belépőket első alkalommal vendégül lássuk és személyes kapcsolatot alakítsunk ki velük.
Tájékoztató Közgyűlés
Az előző elnök váratlan távozása miatt az eredetileg tavaszra meghirdetett tájékoztató közgyűlés elmaradt. Bár a terveink között a 2025. év október hónapjában szerepelt annak pótlása, de végül a hírlevél olvasottsága olyan szépen fejlődött, hogy nem volt indokolt a tagság a vármegyei szervezet tevékenységének tájékoztatására külön eseményt létrehozni, azt – és annál sokkal többet – sikeresen megtettük hírlevélen keresztül. Panasz, felhördülés emiatt nem volt.
A vármegyei szervezet képviselete egyéb rendezvényeken
Mint a VOSZ Heves Vármegyei Elnöke időről-időre meghívást kaptam különböző vállalkozói eseményekre, mely meghívásoknak a legtöbb esetben eleget is tettem. Ezekről az alábbiakban röviden, összefoglalóan teszek megjegyzést.
2025.10.17. Portfolio konferencia (Hotel Korona)
Megnyitó beszédet tartottam a konferencia legelején, kiemelve a VOSZ értékeit. Az esemény sajtónyilvános volt.
2025.11.05. részvétel az EU Kereskedelem Napja rendezvényen
A VOSZ központi rendezvényének résztvevője voltam
2025.11.24. tanulmányút Miskolcra a FVH-re
Az újonnan megalakult FIVOSZ elnökséget kísértem el Miskolcra, az ott megszervezett Fiatal Vállalkozók Hetére, egyfajta tanulmányútra
2025.11.28. Bálna FVH
Az újonnan megalakult FIVOSZ elnökséget kísértem el Budapestre a FIVOSZ Bálnában megszervezett Fiatal Vállalkozók Hetének lezáró akkordjára, egyfajta tanulmányútra
2025.12.03. Export Brunch Gyöngyös
Dr. Lőrincze Péter címzetes társelnök és Varga Júlia nemzetközi igazgató segítségével, kísérleti jelleggel egy üzleti reggelit szerveztünk, kifejezetten gyöngyös környékén dolgozó, de exportképes vállalkozásoknak. Mérsékelt érdeklődés volt tapasztalható, de sajtójelenlétre és a helyi kapcsolatok további erősítésére jó volt. Export tevékenység egyelőre nem született ennek kapcsán.
2025.12.17. munkamegbeszélés a gyöngyösi számviteli szalonról
Az Egerben sikerrel futó Számviteli Szalon szeretnénk Gyöngyösön is megszervezni, és ehhez helyi könyvelőiroda vezetőket hívtunk meg előzetes szakmai egyeztetésre.
GAZDÁLKODÁS
A Vármegyei szervezet gazdálkodása a 2025. évben
Mind a rendezvények szervezése, mind az egyéb szakmai tevékenység során elmondható, hogy a költségtípusok és azok nagyságrendje nem tér el a korábbiakban tapasztaltaktól, egyes esetekben (pl.: PRIMA dekoráció) sikerült kedvezőbb áron dolgozó beszállítót találni. Más esetekben az igénybe vett szolgáltatások díjainak emelkedése csak a szokásos évi áramelést tükrözi.
Összefoglalóan megállapítható, hogy a meglévő forrásaink és a támogatási bevételeink minden kiadásra fedezetet biztosítottak, váratlan kiadásunk nem volt, a 2025. évben beérkező költségszámláinkat maradéktalanul rendeztük.
EGYEBEK
A FIVOSZ újraélesztése a vármegyében
A FIVOSZ, mint a fiatal, és kezdő vállalkozásokat tömörítő szervezet fontos stratégiai partnere a VOSZ-nak. Sajnálatos módon Heves Vármegyében 2017-ben megszűnt a megyei képviselet, azóta nem tölti be senki a megyei elnökséget. Annak érdekében, hogy a stratégiai partner a vármegyénkben is aktív lehessen – és nekünk legyen szövetségesünk a munkában – ezért javaslatot tettem a FIVOSZ országos vezetőségének a helyi elnöki tisztség és elnökségi tagok személyére. A FIVOSZ ezt kedvezően fogadta és elfogadták a személyeket, akiket később ki is neveztek.
2025. novemberében és decemberében több közös munkaülést is tartottunk az új, fiatal csapattal, akik óriási lelkesedéssel fogtak bele a közösségépítésbe. Felajánlottam a VOSZ együttműködését, és azt, hogy a rendezvényeinken mindig szívesen látott vendégek. Abban maradtunk, hogy 2026-ban folytatjuk a közös munkát, az operatív teendők meghatározásával.

